A betegszállítás szerepe az egészségmegőrzésben

Rendelő

Szüleink és nagyszüleink szájából biztosan mindannyiunk számára ismerős az a régi mondás, hogy a legnagyobb kincs az életben bizony az egészség. 

Sokszor akkor fordulunk orvoshoz, amikor a baj már bekövetkezett – azonban a szükséges lépések megtétele az egészségünk megőrzéséért a betegségek megelőzésében, vagy azok enyhébb lefolyásában kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Ebben természetesen a betegszállítás is a segítségünkre tud lenni. Az alábbi blogcikkben most megvizsgáljuk, hogy a magán mentőszolgálat hogy s mint támogatja egészségünk megőrzését.

A magán betegszállítás szerepe az egészségügyben

Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben említettük, a magán és az állami betegszállítás kéz a kézben segíti a betegeket, hogy megkapják a megfelelő segítséget. 

Az Országos Mentőszolgálat dolgozói a sürgős esetek megoldásában jeleskednek, míg a magán mentősök az előre egyeztetett kórházi látogatásokra és kontrollvizsgálatokra történő eljutásban remekelnek – a magán mentősök a kevésbé sürgős, nem életveszélyes állapotban lévő betegeknek nyújtanak jelentős segítséget.

Hogyan járul hozzá a magán betegszállítás az egészségmegőrzéshez?

A magán betegszállítás remek megoldás azoknak, akik rendszeres vizsgálatokon vagy kezeléseken vesznek részt, viszont az azokra történő eljutás számukra körülményes, vagy megoldhatatlan. 

Vegyük példának a kontrollvizsgálatokat: ilyenkor a beteg sok esetben vérvételen esik át, vagy éppen a vérnyomását vizsgálják, esetleg a vércukorszintjét ellenőrzik. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményei kimutathatnak elváltozásokat, amiket az orvos és a páciens időben tud kezelni, megelőzve egy súlyos, akár életveszélyes állapot kialakulását.

Hasonlóképp a szűrővizsgálatok is ide tartoznak: ezek a vizsgálatok kulcsfontosságú szerepet játszanak a rák időben történő diagnosztizálásában. 

Ha egy betegséget a kezdeti stádiumban sikerül az orvosnak diagnosztizálni, sokkal nagyobb a gyógyulás és a teljes felépülés esélye. A megelőző vizsgálatok ebből az okból a beteg számára halaszthatatlanok.

Ez azokra is igaz, akik egy már fennálló, tartós betegséggel küzdenek – az ő esetükben a rendszeres vizsgálatok elengedhetetlenek az állapotuk követéséhez. A laboreredmények ilyenkor a legkisebb elváltozásokat is képesek kimutatni, amikből megtudhatja a beteg és az orvos, hogy a kezelés hatásos-e, szükség van-e a kezelésen változtatni, vagy hogy a beteg állapota javult, rosszabbodott, vagy éppen változatlan. 

orvosi eszközök

Az eljutás biztosítása

Szakmailag tapasztalt betegszállítóink a beteg biztonságát minden esetben szem előtt tartják – legyen szó testi vagy lelki támogatásról, szakembereink mindkettőt készségesen igyekeznek megadni az utas, kísérő esetében pedig a hozzátartozók számára is. 

Modern járműveink kialakításánál különös figyelmet fordítottunk arra, hogy szolgáltatásunk mindenki számára elérhető legyen: betegszállító autóink mozgáskorlátozott személyek és fekvőbetegek szállítására is egyaránt alkalmas. A járművekben szintezhető fekvőágy és oxigénpalack is található, emellett az utas további kényelmét szabadon használható pokrócok is biztosítják.

Hogyan veheti igénybe szolgáltatásunkat?

A szolgáltatásunk igénybevételéhez mindenképp szükséges előzetes egyeztetés. Ilyenkor véglegesítjük az utazás helyszínét és időpontját, illetve a beteg állapotáról is érdeklődünk – fekvőbetegek esetében szintezhető hordággyal segítjük a közlekedést, és minden beteget készségesen segítünk az osztályra történő eljutásban is.

Miután megbeszéltük az úti célt és az időpontot, illetve hogy a beteg kísérővel utazik-e vagy egyedül, nincs más dolga a betegnek az utazásra történő összecsomagoláson kívül. 

Igény szerint a beteget a vizsgálat után megvárjuk és a hazajutásban is segítünk, ezt azonban tanácsos már akkor jelezni, amikor a betegszállítás időpontját egyeztetjük. Szolgáltatásunk ezen kívül nemcsak magyarországi, hanem külföldi vizsgálatokra történő eljutásban is segíti a betegeket.

Orvosi vizsgálat

Amennyiben Ön, vagy egy hozzátartozója igénybe venné betegszállítási szolgáltatásunkat, forduljanak hozzánk bizalommal

Tartalom