MV Betegszállítás

MV Medical

Minden, amit a magán fekvőbeteg szállításról tudni érdemes

A magán betegszállítás azon betegek számára hatalmas segítség, akik valamilyen okból kifolyólag körülményesen, vagy egyáltalán nem tudnának önállóan és biztonságosan eljutni a szükséges kórházi vizsgálatokra. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a páciens képzett szakemberek társaságában tegye meg az oda-és visszautat a kórház és az otthonuk között.

Ez kifejezetten előnyös lehet azok számára, akik az egészségügyi állapotukból adódóan fekvőbeteg-ellátásra szorulnak. 

Fekvőbetegként kiemelten  fontos a biztonságos és jól felszerelt környezetben történő utazás, hiszen a beteg ilyenkor egy fokozottan kiszolgáltatott állapotban szorul segítségre, amit képzett szakemberek tudnak a számára megadni.

Ebben a cikkünkben a fekvőbeteg szállítás kerül a főszerepbe: megvizsgáljuk, hogy mi mindent érdemes tudni a fekvőbeteg szállításról, illetve hogy mik azok a tényezők, amiket jó szem előtt tartani.

Mikor szükséges a magán fekvőbeteg szállítás?

A magán betegszállítás igénylése minden esetben indokolt, amikor a betegnek egyedül veszélyes lenne megtenni az utat a kórházi vizsgálatra. Ez a fekvőbetegek esetében sincs másképp, hiszen ők sem autóval, sem tömegközlekedéssel nem tudják a kórházat megközelíteni.

Előfordulhat, hogy egy hozzátartozó vagy egy kedves barát sem tud a betegnek segíteni az eljutásban valamilyen okból kifolyólag – ez lehet például a köztük lévő távolság, ha a páciens rokonai másik városban, netalántán több száz kilométerre, egy másik országban tartózkodnak. 

Ilyen helyzetekben a betegszállítás remek választás lehet a beteg számára, hogy a fontos orvosi vizsgálatokról még véletlenül se maradjon le. Egy kezelésre sok esetben heteket, hónapokat, akár éveket is kell várni – a várva várt időpont elmulasztásával pedig a hosszadalmas várakozás akár újra is kezdődhet, miközben a panaszok továbbra is fennállnak vagy erősödnek.

Magán fekvőbeteg szállítás

Ha az út messze vezet…

Bizonyos orvosi kezelések vagy beavatkozások sokszor nem érhetőek el a beteghez legközelebb eső kórházban, és van, amikor elkerülhetetlen egy másik városba, vagy éppen egy másik országba történő utazás. 

A hosszú út fekvőbetegként még a hozzátartozók segítségével is sokszor kockázatos vagy éppen kényelmetlen lehet; egy személyautó nem rendelkezik a megfelelő utastérrel, amiben a fekvőbeteg biztonságosan tud utazni. 

Egy modern betegszállító jármű ezzel ellentétben rendelkezik a megfelelő térrel és eszközökkel, amik a beteg kényelmét biztosítják: ilyen lehet a szintezhető fekvőágy, a tágas utastér és az orvosi eszközök, amikre a betegnek az utazás során szüksége lehet. 

Amire a betegszállítás során érdemes figyelni

A betegszállításra már az indulás előtt tanácsos előkészülni a gördülékeny utazás érdekében.

A szolgáltatást célszerű akkor megrendelni, amikor a beteg már pontosan tudja a vizsgálat időpontját. Érdemes minél előbb felkeresni a betegszállító céget, még abban az esetben is, ha a kezelés hetekkel, vagy akár hónapokkal később esedékes – a szabad időpontok gyorsan betelhetnek.

Magára az útra pedig indulás előtt érdemes előre elkészíteni a kórházi csomagot – ha a beteg több napra fekszik be egy beavatkozás miatt, akkor az indulás előtti napig javasolt egy sporttáskát a szükséges holmikkal becsomagolni. A beteg poggyászának minden esetben biztosítunk helyet a járműben, így nem kell azon aggódni, hogy esetleg helyhiány miatt nem lehetséges csomagokat hozni. 

Az időpont egyeztetésnél tanácsos előre jelezni azt is, hogy a beteggel együtt esetleg nem-e utazik kísérő is. Erre természetesen mindig biztosítunk lehetőséget, hiszen a beteg számára hatalmas lelki támogatással bír, ha egy kedves szerette elkíséri őt a vizsgálatra.

A magán fekvőbeteg szállítás legnagyobb előnyei

Fekvőbetegként a magán betegszállítás kifejezetten sok előnnyel járhat, amik közül most a legfontosabbakat emeljük ki:

Utazás megbízható kezekben

Ha a fekvőbeteg magán betegszállítás igénylésével utazik, garantáltan tapasztalt szakemberek kísérik őt az otthonától egyenesen a kórteremig. Ez a beteg számára biztonságot nyújthat, hiszen probléma esetén van mellette valaki, aki azonnali ellátást tud biztosítani a számára, vagy éppen a benne felmerülő kérdésekre tud szakszerű választ nyújtani.

Igényeknek megfelelő felszereltség

Egy magán betegszállító autó igényes, modern felszereltsége az utazást egyaránt kényelmesebbé és gördülékenyebbé is teszi, ugyanis egy betegszállító cég rendelkezik a komfortos utazáshoz és az emeleteken való közlekedéshez szükséges eszközökkel. A modern navigációs rendszerünknek köszönhetően pedig a forgalmi változásokról, balesetekről és dugókról azonnal tudomást szerzünk, ami által a késéseket ki tudjuk küszöbölni.

Rugalmasság és pontosság

Betegszállítási szolgáltatásunkat a beteg a számára legmegfelelőbb, tetszőleges időpontra rendelheti meg. Nincs időkorlátokhoz kötve, így elég akkor elindulnia, amikor számára a legkényelmesebb – nem kell kellemetlen várakozással számolnia, hiszen a pontos érkezés érdekében mindig a leggyorsabb útvonalat igyekszünk kiválasztani.

kórterem

Maximális segítség minden fekvőbeteg számára

Betegszállítási szolgáltatásunk rendelkezésre áll minden beteg, fekvőbeteg számára, akik segítségre szorulnak a vizsgálatokra történő eljutásban, vagy akik egy másik városba, vagy éppen külföldre készülnek egy-egy kezelésre.

Modern gépjárműveink és tapasztalt szakembereink készen állnak, hogy a biztonságos környezetet fizikai és lelki síkon is biztosítsák a beteg számára. Egy vizsgálat és egy hosszas utazás szorongással töltheti el a pácienst, ami esetében a nyitottság és az empátia ugyanolyan kulcsfontosságú, mint az alapos felszereltség.

Ha Ön is szeretné igényelni betegszállítási szolgáltatásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Tartalom