A téli utazás a betegeknek okozza a legtöbb fejfájást – nem csak szó szerint. Pedig ilyenkor még fontosabb, hogy eljussanak az orvosi vizsgálatokra, szűrésekre. A magán betegszállítás jelentős segítséget jelent számukra, de jogosan merül fel bennük az is, hogy a csípős hidegben mennyire reális a komfortos betegszállítás, a meghűlés vagy a csúszásveszély elkerülése. Cikkünkben megmutatjuk, hogy mit tesz a betegszállító cég, és mit tehet a páciens, hogy a téli betegszállítás valóban komfortos legyen.

Öltözzünk rétegesen, hogy a betegszállítás kényelmesebb legyen!
Már korán megtanuljuk, hogy a zord időben érdemes rétegesen felöltözni, hiszen a tél egyik legkellemetlenebb velejárója az alacsony hőmérséklet. A tartós hidegben fokozódik a fertőzésveszély, hiszen beköszönt az influenza szezon, és a meghűléssel is számolni kell.
A megfelelő ruházattal megelőzhetők a hideggel járó kockázatokat. A páciens ezért a megfelelő öltözködéssel tehet a legtöbbet a kényelmes betegszállításért. De vajon hány réteg ruhára van szükség, hogy az öltözet egyszerre védje a beteget a további fertőzésektől, balesetektől, emellett kényelmes is legyen?
2-3 réteg ruha már elegendő lehet a védelemhez, és a betegszállítás komfortját sem rontja. Mindenképpen javasolt egy alsó réteg viselete. Jó, ha az aláöltözet bőrbarát anyagból, például pamutból készül. Erre jön a középső réteg, egy kényelmes kardigán, melegítő, amelyek már közvetlenül a beteg hőérzetét javítják. Legfelülre érdemes olyan kabátot, felöltőt választani, ami könnyedén levehető, hogy a betegszállító autóban se legyen melege a betegnek. Ebben a végig gombos vagy cipzáros megoldások bizonyulnak praktikusnak.
A cipőn és a sapkán is sok múlik
A sapka használata még abban az esetben is ajánlott, ha valaki csak egészen rövid ideig tartózkodik a hidegen. A sapka ugyanis védelmet nyújt a huzattal és az esetleges széllel szemben, ami különösen fontos a legyengült szervezeteknél.
A lefagyott járdák, útszakaszok is kihívást jelentenek – ilyenkor a gyalogos közlekedés is kockázatot rejthet, még akkor is, ha csak a betegszállító autóig vezet a séta. Egy zárt cipő nem csak a lábakat melegíti. A kifejezetten téli cipők talpa úgy van kialakítva, hogy mérsékeljék a csúszásveszélyt, ami különösen nagy kockázat például szabadtéri lépcsőkön.
A betegszállító is mindent megtesz a kényelemért és a biztonságért
A kényelem nem lehet kompromisszum tárgya! A betegszállító cégek is sokat tehetnek azért, hogy a téli fagy idején szeretteink biztonságosan és komfortos körülmények között jussanak el az egészségügyi intézménybe.
A hőmérséklet ebben az esetben is elsődleges kérdés, mert a beteg nem fázhat utazás közben, de az sem szerencsés, ha túl melege van. A betegszállító autók utastere fűthető, a hőmérséklet megfelelő szabályozásával pedig elérhető, hogy az utas számára kedvező hőmérséklet alakuljon ki a járműben. A betegszállító járművek fontos tulajdonsága, hogy jól szigeteltek. Ez azt jelenti, hogy nem csak megtartják a belső hőt, hanem teljesen huzatmentesek.
De ez még nem minden.
Az utastérben elhelyezett karosszék biztosítja a stabil rögzítést a beteg számára. A szállító autókban a székek magassága, a háttámla dőlésszöge állítható, mindig a páciens igényei szerint. A beteg egészségi állapotának függvényében ülő vagy fekvő pozícióban is megtörténhet az utazás, ami a fizikai komfortot szolgálja, és rázkódás mentessé teszi az utazást.

Az MV Betegszállítás munkatársai számára a biztonságos betegszállítás nem csak egy szolgáltatás. Akkor lehet valódi segítség a páciensnek, ha a betegszállító cég munkatársai empatikusak és fontos számukra az odafigyelés. A kényelméhez így az is hozzátartozik, hogy a személyzet türelmes legyen és fenntartsa a kommunikációt, hogy ezzel nyugodt körülményeket teremtsen az utazáshoz.
Mit tehetnek a hozzátartozók a komfortos betegszállításért?
A családtagok segíthetik az egyeztetést a betegszállítóval. Már 48 órával az utazás napja előtt érdemes felvenni a kapcsolatot a szállító céggel, és pontosítani az utazás részleteit. Elsősorban azokat az információkat érdemes közölni a betegszállító cég munkatársaival, amelyek kifejezetten a beteg kényelmét és megfelelő ellátását szolgálják. Az egyéni igények, a beteg állapotára vonatkozó hírek tartoznak ide, hiszen ezeket a betegszállító figyelembe veszi a jármű felszerelésekor és az útvonal tervezésénél.
A hozzátartozók figyelemmel kísérhetik az időjárás előrejelzést és már az utazás napján segíthetnek eldönteni, milyen ruhába bújjon a páciens. Az öltözet előkészítésében és az öltöztetésben is fontos szerep hárul a rokonokra, emellett a megfelelő iratok, okmányok előkészítésével is támogathatják beteg szeretteiket.
A legfontosabb azonban a lelki támogatás, hiszen egy hozzátartozó jelenléte megnyugvást jelenthet a betegnek, ezzel pedig elkerülhető a kapkodás. A hozzátartozók együttműködése tehát gördülékenyebbé teheti a betegszállítást, ezért az MV Betegszállítás arra is lehetőséget biztosít a betegek számára, hogy szeretteik elkísérjék őket a betegszállító járműben.

Nem kell, hogy a téli betegszállítás kényelmetlen legyen
Sajnos a betegség idején sokkal nehezebb kényelmesen utazni, télen pedig még több akadállyal kell szembenézni. A privát betegszállítás azonban a legnagyobb hidegben is segítséget jelent a pácienseknek, és néhány egyszerű tipp betartásával könnyen megteremthető a kényelem is.
A fizetős betegszállítás komfortjáért már a szállító cégek is mindent megtesznek, tapasztalt szakemberekkel és modern járműparkkal készülnek az utazásra. Ezért érdemes olyan céget választani, amely emberközpontú ellátást biztosít. A logisztikai tervezéstől a kórház küszöbéig a beteggel tart, sőt onnan egészen hazáig. A betegek és hozzátartozóik segítségével pedig kifejezetten gördülékeny lehet a betegszállítás, az egyeztetés, a megfelelő öltözék kiválasztása mind a beteg komfortját szolgálja.