Az orvosi szűrések sokak életében rutinszerűvé válnak, mert egyre többen elismerik a szűrővizsgálatok jelentőségét az egészség megőrzésében. Egyes szűrővizsgálatok lehetőségként állnak előttünk, míg a kötelező szűrővizsgálatok akár a munkavállalás miatt is elkerülhetetlenek – mégis sokan halogatják ezeket a vizsgálatokat.
Pedig egy szűrés az egyik legjobb módja a betegségek korai felismerésének, amellyel elkerülhetők a súlyos beavatkozások és a hosszan tartó, megterhelő kezelések.
Ennek oka egyszerű: a betegségek többsége korai szakaszban sokkal hatékonyabban kezelhető.
Ezért kulcsfontosságú, hogy minél többen részt vegyenek a szűréseken és a kontroll vizsgálatokon – még akkor is, ha az odajutás kényelmetlenségekkel jár.
Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, miért kockázatos a vizsgálatok halogatása, milyen szűrésekre érdemes figyelni tavasszal, és azt is, hogyan segít a magán betegszállítás eljutni a vizsgálatokra.
Sokan ezért halogatjuk a szűrővizsgálatokat
Megannyi oka van, ha valaki a vizsgálatok bizonyított hatásai ellenére sem vesz részt ingyenes szűrővizsgálatokon, és sokan még a kötelező szűrővizsgálatot is halogatják.
Igaz, mindannyian más-más érvet hozunk fel a vizsgálatok ellen, de a legtöbbször a következő okok tartják vissza a pácienseket a vizsgálatoktól:
Miért nem válik be a „nincs fájdalom, nincs probléma” megközelítés?
Nem tűnik logikusnak orvoshoz fordulni, ha az egészségünk rendben van.
Valójában éppen ezért fontosak a szűrések, hiszen megfelelő vizsgálatok nélkül nem tudjuk megállapítani, hogy valóban egészségesek vagyunk-e.
Ennek oka, hogy számos betegség hosszú ideig tünetmentesen fejlődik.
Vagyis a betegség már jelen van a szervezetben, de a páciens még nem érzékeli a jeleket.
Az egyes daganatok vagy a cukorbetegség is gyakran így indul, de az orvosi vizsgálatok már korai stádiumban is képesek azonosítani ezeket.
A kockázatokat komolyan kell venni!
Csak kevesen tudják felmérni a betegségek valódi kockázatát. Ez érthető, hiszen a legtöbb páciens nem rendelkezik egészségügyi szaktudással, így nem ismerheti a betegségek velejáróit.
Az viszont hiba, ha valaki azért nem vesz részt a szűrővizsgálatokon, mert úgy gondolja, hogy vele nem fordulhat elő egészségügyi probléma. Ez a hozzáállás különösen a fiatalabb nemzedékekre jellemző, akik még kevésbé figyelnek az egészségmegőrzésre, és az esetleges genetikai úton örökölt betegségekre.
Pedig számos betegség őket is érintheti, ezért a szűrővizsgálatok segítenek időben észrevenni a problémát.
Sokan félnek a vizsgálatok eredményétől
Ez érthető reakció, amikor valaki a szűrésekre gondol. A betegségek felborítják a mindennapokat és aránytalanul nagy terhet rónak a betegekre, sőt gyakran a szélesebb családra is.
A szűrések célja azonban éppen az, hogy a problémák korai érzékelésével a kezelés egyszerűbb, a gyógyulás pedig gyorsabb legyen.
Ezért nem érdemes elkerülni a vizsgálatokat – ezek jelentik az első lépést a gyógyulás felé.
Sokan rossz tapasztalatot szereztek a korábbi szűrővizsgálatokon
Többen azért nem járnak szűrésre, kezelésre vagy kontroll vizsgálatra, mert nem elégedettek az ellátással.
A hosszú várakozási idő, a személytelen ellátás vagy az időpontok csúszása valóban zavaró. Ugyanakkor az egészségügyi intézmények és az egyes szolgáltatók speciális megoldásokkal reagálnak ezekre a problémákra.
Számos ingyenes szűrővizsgálat elérhető, amelyet civil szervezetek kezdeményeznek, például fogászati szűrések vagy vérvétel. Gyakori, hogy a vizsgálatok kitelepüléssel történnek, így az utazás és a várakozás is csökkenthető.
Mit kockáztatunk a kötelező szűrővizsgálatok elmulasztásával? – konkrét egészségügyi példák
Sok betegség nem okoz azonnal panaszt, hanem hosszú ideig észrevétlenül fejlődik a szervezetben.
Ez azért veszélyes, mert így csökken a gyógymódok hatása, a kezelések pedig sokkal megterhelőbbek lehetnek. Súlyos esetben pedig a betegség már nem gyógyítható.
Ezek az esetek elkerülhetőek egy alapos kivizsgálással – ma már ezért vannak kötelező szűrővizsgálatok és ingyenes szűrések is.
Néhány tipikus példa:
Bőrgyógyászati szűrővizsgálat
A bőrgyógyászati szűrések segítenek felismerni a melanómát, amely az egyik legagresszívebb daganatos bőrbetegség. Korai stádiumban jól kezelhető, de későn felismerve áttéteket képezhet, amelyek más szervekre is veszélyesek, például a nyirokcsomókra.
Nőgyógyászati szűrővizsgálat
Ezek a vizsgálatok már fiatal korban is a méhnyakrák megelőzését célozzák, amely egy igen gyakori betegség a nők körében.
A méhnyakrák szűrése során rákra utaló jeleket keresnek a sejtekben citológiai vizsgálat segítségével. A betegség így időben észrevehető, ezért ajánlott évente egyszer részt venni méhnyakrák szűrésen.
Szemészeti szűrővizsgálat
A szem állapotának a felmérése számos munkahelyen előírás, de akár a forgalmi engedély megszerzése előtt is kötelező szűrővizsgálaton kell részt venni, amely a szem egészségét is méri.
A szemészeti vizsgálatok nemcsak a látás ellenőrzésére szolgálnak, hanem betegségek felismerésére is.
A zöldhályog például sokáig tünetmentes, de kezeletlenül látásvesztést okozhat.

A kötelező szűrővizsgálatok a látást is mérik
Milyen időközönként érdemes részt venni a szűrővizsgálatokon?
A szűrővizsgálatok szükségességét nemcsak az életkor, hanem az egyéni kockázatok is befolyásolják.
Mégis számos szűrővizsgálat csomag elérhető, amelyek jelentősen növelhetik az egészséget, ha a páciensek rendszeresen részt vesznek ezeken.
Az orvosi ajánlások szerint:
- Fiatal felnőtteknél 3–5 évente javasolt általános szűrés.
- 40 év felett évente legalább egy vizsgálat ajánlott.
- 50 év felett több célzott szűrés is indokolt lehet évente.
Miért maradnak el a kötelező szűrővizsgálatok a gyakorlatban? – szervezési akadályok miatt!
Sokan úgy döntenek – megismerve a kockázatokat – hogy részt veszenek a kötelező szűrővizsgálatokon, önkéntes vizsgálatokon. Az utazás azonban nekik is akadály lehet.
A tömegközlekedés sokszor az egészséges utazóknak is körülményes, például, ha az úti cél egy belvárosi klinika vagy egészségközpont. A betegeknek pedig embert próbáló kihívás.
A személyautós közlekedés sem mindig megoldás a forgalom és parkolás miatt.
Az ingyenes betegszállítás csak meghatározott esetekben vehető igénybe, orvosi rendelvény alapján.
A betegszállítás az egészségügyi ellátás része, még ha nehéz is megszervezni. A magán betegszállítás éppen erre kínál kényelmes és biztonságos megoldást.
Hogyan segít a magán betegszállítás a szűrővizsgálatok lebonyolításában?
A megán cégek, mint az MV Betegszállítás segítenek akkor is, ha a betegszállítás Budapesten vagy vidéken válik szükségessé. A privát betegszállítás egyik nagy előnye a rugalmasság: a szolgáltatás könnyen megrendelhető, a beteg pedig személyre szabott segítséget kap.
A fizetős betegszállítás különösen praktikus, ha idős emberek vagy mozgásukban korlátozott betegek szeretnének eljutni a szűrővizsgálatokra vagy a kontroll vizsgálatokra.
A magán cégek segítségével az utazás megszervezése jelentősen könnyebb és komfortosabb, hiszen az indulási és az érkezési idő is kiszámítható. Emellett sokan azért választják a magán betegszállítást, mert a hozzátartozók is a betegekkel tarthatnak, miközben a szakértői kíséret is biztosított.

A magán betegszállítók segítenek eljutni a kötelező szűrővizsgálatra
Összegzés: nem a szűréssel van a gond, hanem az odavezető úttal
A kötelező szűrővizsgálat vagy éppen az önként vállalt szűrések halogatása mindig kockázatos, ráadásul saját egészségünk látja kárát, ha nem veszünk részt a szűréseken.
Persze számos oka lehet, hogy ki-ki miért marad távol a vizsgálatoktól, amelyek között csak egy probléma az utazás megszervezése. Az MV Betegszállítás tapasztalt munkatársai Önnek is segítenek, hogy eljusson a megfelelő szűrővizsgálatra.
Ha többet olvasna a különféle szűrésekről, vagy érdeklődik az MV Betegszállítás megoldásai iránt, látogasson el honlapunkra a részletekért, és győződjön meg arról, hogy mire van szüksége!