MV Medical

Betegszállítás Heves megyéből: helyi vagy budapesti ellátás – 5 dolog, amit érdemes tudni

Kép1

A Heves megyében élők is gyakran szembesülnek a betegszállítás kihívásaival, mert időnként rengeteget kell utazni a legközelebbi kórházig. Már a megyén belül is nehézkes az utazás beteg hozzátartozóinknak, de gyakori, hogy csak Budapesten kaphatnak megfelelő ellátást.

A magán betegszállítás Heves megye határai között és azon túl is kényelmes és biztonságos szolgáltatással segíti a pácienseket, hogy megérkezzenek az egészségügyi intézménybe, majd onnan hazatérhessenek.

A betegek szállítása különösen nagy odafigyelést igényel, főleg nagyobb távolságok esetén. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, hogyan könnyíthető meg a betegszállítás Heves megyéből – régión belül vagy a fővárosba.

A betegszállítás is egyszerűbb, ha van megfelelő helyi ellátás

A szerencsésebb eset, ha a betegnek a megyén belül is rendelkezésre áll megfelelően felszerelt egészségügyi intézmény. Heves megye két egészségügyi központtal is rendelkezik: Egerben és Hatvanban is jól felszerelt klinikák és szakrendelők várják a pácienseket, legyen szó előzetes szűrésről vagy rendszeres kezelésről. A betegszállítás Egerbe vagy Hatvanba jóval egyszerűbb logisztikai feladat, mint a budapesti szállítás.

Előfordul azonban, hogy speciális diagnosztikai vizsgálatokra vagy komolyabb műtétek elvégzésére a páciensnek Budapestre kell utazni. A fővárosi kórházak előnye, hogy olyan vizsgálatok és kezelések is elvégezhetők bennük, amelyek a vidéki intézményekben csak ritkán érhetők el.

A betegszállítás Budapest és Heves megye között a távolság és a közlekedési nehézségek miatt összetettebb

A betegszállítás megszervezésénél a távolságra és az időzítésre is gondolni kell. Emiatt bonyolultabb megoldani a betegek Budapestre szállítását. A főváros ugyanis sajátos közlekedési struktúrával rendelkezik, jellemző a főbb útvonalak leterheltsége, ami egy 2-2,5 órás utat könnyen 3-3,5 órássá tehet.

A belvárosban, forgalmasabb csomópontok környékén a parkolás is könnyen gondot okoz. A kórházak mellett ritkán találni üres parkolóhelyet.

Ezért a betegnek hamarabb kell elindulnia, hogy kedvezőtlen közlekedési viszonyok esetén is időben megérkezzen az ellátás helyszínére. Ehhez az is szükséges, hogy az utazás tervezésekor számítsunk arra, hogy alternatív útvonalon kell megközelíteni az intézményt. Vagyis a betegszállítás minősége közvetlen hatással van a biztonságos ellátásra is.

Ezeket a kérdéseket kell megválaszolni, ha betegszállítás rendelésen gondolkodunk

A betegszállítás Egerbe vagy Hatvanba, esetleg Budapestre egyformán nehézséget okoz, ha a páciens vagy hozzátartozói nem készülnek fel megfelelően az utazásra. A következő öt kérdést érdemes tisztázni, mielőtt elkezdjük megszervezni beteg rokonunk utazását.

1. Milyen állapotban van a beteg?

Érdemes idősebb személyek vagy kismamák számára is kíséretet biztosítani egy-egy utazáshoz. Ezekben az esetekben azonban, akárcsak egy önkéntes szűrővizsgálatnál sokszor a család maga oldja meg a betegszállítást.

Jóval gyakoribb, hogy a betegek utazásához magán betegszállítás szolgáltatást rendelnek a családok. Ez különösen akkor fontos, ha a páciens egyáltalán nem képes az önálló utazásra. A betegek egészségügyi állapota azt is eldönti, hogy milyen szintű felkészültségre van szükség a privát betegszállítás igénybevételekor.

A betegszállító autók utastere alkalmas például kerekesszékek rögzítésére, de hordágyak stabil rögzítésére is van megfelelő műszaki megoldás. A magán betegszállítás tehát fekvőbetegek biztonságos mozgatásánál is praktikus megoldás.

image

A betegszállítás színvonalát külön erre a célra kialakított járművekkel garantálják a szolgáltatók

2. A beteg jogosult-e ingyenes betegszállításra?

Előfordul, hogy a beteg jogosult az ingyenes betegszállításra – ez azonban szorosan összefügg az előző kérdéssel. Az ingyenes szállítást ugyanis az orvos igényelheti az Országos Mentőszolgálatnál, ha a beteg állapota ezt indokolja. Ebben az esetben a szolgáltatás díját a társadalombiztosítási alap terhére szervezik meg – tehát a beteg számára térítésmentes a szolgáltatás.

A legtöbb esetben ezért a magán betegszállítást választják az ügyfelek, amely fizetős szolgáltatás, ugyanakkor bárki megrendelheti.

3. Melyek a privát betegszállítás legfőbb előnyei?

A fizetős betegszállítás a beteg igényeihez igazodik. A kiindulás helyszíne, a betegszállító autó felszerelése a páciens kéréseihez igazítható. A privát betegszállítás során arra is lehetőség van, hogy a beteget közeli hozzátartozói is elkísérjék.

A legtöbben mégis a rugalmasságot emelik ki a szolgáltatás legnagyobb előnyeként. A betegszállítás megrendelése telefonon és online is megoldható. A szállítás időtartama és a szolgáltatás díjazása kiszámítható, az érkezés pontos.

A magán betegszállítás hosszú távon is biztonságos és komfortos. A betegszállító járművek kialakítása és a szakképzett személyzet biztosítja a biztonságos utazást. Az MV Betegszállítás munkatársai például rendszeresen végeznek betegszállítást Heves megyéből Budapestre, ezért pontosan ismerik az útvonal sajátosságait és az időzítés kihívásait.

4. Mikor van szükség őrzött betegszállításra?

Bizonyos esetekben felmerül az őrzött betegszállítás igénye. Ebben az esetben egy speciálisan képzett személy, legtöbbször egy mentőtiszt is elkíséri a beteget. Erre akkor van szükség, ha a beteg állapota miatt számítani lehet hirtelen rosszullétekre.

Az őrzött betegszállítás akkor is indokolt, ha a betegnek állandó felügyeletre van szüksége, például, ha az utazás alatt végig oxigénellátást kell biztosítani a számára.

image

Az őrzött betegszállítás akkor hasznos, ha a páciensnek állandó felügyeletre van szüksége a biztonságos utazás érdekében

5. Van lehetőség országos betegszállításra is?

Igen. A betegszállítás Heves megyéből praktikus segítség, ha helyi intézményekbe vagy Budapestre kell utazni, de a magán betegszállítók segítenek eljutni a betegnek az ország bármely pontjára.

Kérjen professzionális segítséget a betegek szállításához!

A Heves megyei egészségügyi ellátás sok esetben megfelelő segítséget nyújt a beteg panaszaira. Más esetben, ha a páciensnek Budapestre kell utaznia, már összetettebb feladat a betegszállítás megszervezése.

Sokan ezért keresik fel a magán betegszállítással foglalkozó cégeket. Az MV Betegszállításnál több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a vidéki betegszállítások megszervezésében. Minden esetben figyelembe vesszük a beteg állapotát, a távolságot és az időpontokat mielőtt útnak indulunk.

Keressen minket bizalommal, ha biztonságos és megbízható segítséget keres magán betegszállításhoz!

Tartalom